Az egyetemen nem győzték sulykolni, mennyire fontos a reflektív gondolkodás, mekkora szerepe van a fejlődésben az önreflexiónak, én meg nem győztem a szememet forgatni. Nem a műfajjal van gondom, a megvalósítással. Rém természetellenes. Miért írnám le mindazt, amit fejben lejátszom, végiggondolok, elemzek stb.

Aztán később kezembe került egy régi szemináriumi dolgozatom (amúgy a Waldorf-pedagógiáról szólt), és nagyon kiröhögtem magam. Hajlamos vagyok azt hinni, személyiségem és nézetrendszerem statikus, már az óvodában kialakult, csak annyi változott, hogy nem ágálok a délutáni alvás ellen. Szóval jó ezeket a belső változásokat rögzíteni, nyomon követni, ha másért nem, azért megéri, hogy pár év múlva megint elszórakoztassam magam a véresen komolyan vett, tréfás gondolataimmal. Apropó szemináriumi dolgozat, igyekszem levetkőzni azt az okoskodó stílust, ami az ilyen írásaimat jellemezte, inklúdid a karakterek szaporítását szolgáló jelzőhalmozások és fokozások, fölösleges szarcséplés, hasonlók.

Az élményeimet akarom rögzíteni, feladatötleteket, projekteket, nehézségeket, problémákat és megoldásokat. És macskás gifeket.