A tizenegyedikesekkel ma az élet értelméről, a halál utáni létről beszélgettünk Kölcsey Vanitatum Vanitasa kapcsán. Néztünk mellé egy kis Holt költők társaságát (carpe diem-jelenet), felolvastam egy részletet Janne Teller Semmijéből. Sokan értékelték, páran nem. Egész jól párhuzamba állíthatók ezek a szövegek, jól működnek együtt. Annyira belelendültünk a témába, hogy átcsúszik a következő óránkra is, jövő hétre. Menet közben jött az ötlet, és feladtam nekik, hogy írjanak egy minimum egy oldalas (tök rövid, de még ez ellen is ágáltak páran) írást arról, miért hiszünk/hisznek az emberek a halál utáni életben. Már nagyon kíváncsi vagyok. Az egyik, amúgy általában elég passzív srác azt mondta kifelé menet, végre egy olyan esszétéma, aminek van értelme. Örül a kis fejem ilyenkor. (Még a szünetben is utánam jöttek páran, hogy folytassuk a beszélgetést. Wow.)