Hallgató koromban ezerszer kidolgozottabbak voltak az óráim, mint most, hogy már pénzt is kapok érte. :D Pedig az egyetem mellett csináltam, kevesebb időm volt megtervezni mindent a legapróbb részletekig. Persze senkinek nincs ideje az összes óráját percről percre kitalálni, halál kellemetlen is lenne, az ilyenek pont a diáktényezőt felejtik ki a tervből. Mi van, ha unatkoznak, ha több időre van szükségük, ha nem működik, amit kitaláltam, ha felvetődik egy érdekesebb/értékesebb gondolat stb. Persze a Pázmányon erre is találtak megoldást. Onnan vagyok ilyen jól értesült, hogy láttam egy pázmányos jelölt pár óratervét. Leestem a székről, amikor megláttam, hogy van olyan rubrika az óratervben, hogy mit fognak mondani a diákok, milyen válaszokat adnak. Jóój! Persze mit vár az ember egy olyan egyetemtől, ahol táblaképet is kell mellékelni, még akkor is, ha csak a mű címét írod fel rá. Meghalok. :D De komolyan, képzeljétek már el, ahogyan egy gyakorló tanár minden órájára készít táblatervet, és felírja, hogy Petőfi Sándor: Az apostol. Tök természetes.

Szóval este hullaként purcanok ki, aztán meg nem tudok elaludni, mert tök más a bioritmusom. Összességében nem alszom kevesebbet, mint korábban, csak olyan, mintha folyton jet lagem lenne. Social jet lagem. Hatkor csörög az óra, és én rémesen sajnálom magam. A közoktatás mártírjának érzem magam, kiszipolyozott áldozatnak. Amikor végiggondolom, hogy a gyerekek, a kicsik is, ugye, nap mint nap ezt csinálják, vagy az ötvenes tanárok, akiknek egy családról is gondoskodniuk kell, akkor belül tök ciki, hogy ennyire lefáraszt a munka meg a koránkelés. Mindenki azzal nyugtat, hogy majd megszokom, hát nagyon remélem, különben elviselhetetlen leszek, aztán jön a szociális izoláció - klasszik tanári jövőkép. :D